Az egyik legnépszerűbb magyar író az egész kontinenst bejárta – kedvence Mongólia

Lőrincz L. László, akit az olvasóközönség jobbára a Leslie L. Lawrence néven megjelentetett, kalandos könyveiről ismer, az egyik legnépszerűbb magyar író. Orientalista, Ázsia szerelmese, számtalan útja során a távoli kontinens szinte minden részét bejárta.

Ázsiai útjai során átélt-e valahol holdújévi ünnepségeket?

- Személyesen nem, de ismerem azokat az elsősorban mongóliai vallási színezetű ünnepségeket, amiket ilyenkor tartanak. Például azt az ördögtáncot (csam), amit a kolostorokban eljártak. Ezt egyébként nyáron, az egyik buddhista szent születésnapján megismétlik: díszes kosztűmökbe öltözve, hatalmas, akár 10 kilós démonmaszkot viselve ropják a kolostorok udvarán kialakított jókora előadótéren. A környező falvakból özönlik a nép, és a látványos ceremónia napokig eltart.

Közismert, hogy minden regényének helyszínét felkereste. Számon tartja, hány országban járt?

- Nem, nem szoktam strigulázni, de a térségben kevés állam maradt ki, ilyen mondjuk Laosz és Kambodzsa.

Azért kedvenc helye csak akad.

- Nekem az „első szerelem” Mongólia volt, oda utaztam először, még a hatvanas években ösztöndíjasként, hisz mongol szakon végeztem az ELTE-n. Ott jártam a legtöbbször, és a leghosszabb időt - összesen több évet - is ott töltöttem. De felkerestem Belső-Ázsiát, Kínát, Nepált, Indiát, Vietnamot, olyan régiókat, ahol a lámaizmus elterjedt. Ezeket az utakat persze nem lehet a mai turista-kategóriában elképzelni, irdatlan távolságokkal, néha ellátási nehézségekkel kellett számolni. Akad azért Ázsián kívül is kedvencem, ilyen például Kanada, a maga lenyűgöző természeti szépségeivel. Ha választanom kellene, hol telepednék le Magyarországon kívül, biztos oda mennék.

S ha megfordítjuk a kérdést: van-e olyan része a világnak, ami vonzaná, de eddig még kimaradt?

- Ausztráliába még szeretnék eljutni, de az 20-30 órás repülőút, én pedig már elég idős vagyok. Igaz, más helyekre meg visszakívánkozom, például a Bajkál-tó mellé, a burjátokhoz, vagy mondjuk Pekingbe, ami ottjártam óta gyökeresen megváltozott.

Ha már a korát említette, 75 felé közelít, mégis köztudott, milyen fegyelmezett alkotó: minden nap dolgozik, megvan a napi körülbelül 15 oldalas penzuma, és precíz ritmusban évente két könyvet jelentet meg. Meddig lehet bírni ezt a tempót?

- Ez ügyben a neves amerikai bestseller-szerző, Stephen King példáját követem. Ő egy, a nejéből, anyósából és kiadójából álló „bizottságot” hatalmazott fel arra, figyelmeztessék, ha könyvein már látszana a színvonal-csökkenés. Nálunk is létezik egyfajta „családi tanács”: feleségem és két gyerekem kapott egyfajta „vétójogot”. Lányom egyébként szintén ír, igaz, ő mesekönyveket.

Nemcsak munkabírása közmondásos, de az is, hogy a laptopok helyett ragaszkodik régi, Erika típusú írógépéhez, bár lánya segítségével ismerkedik azért a komputerek világával is.

- Így van, ma már gond nélkül tudok az interneten szörfölni, e-mailt küldeni vagy a Google segítségével valamire rákeresni. A chat és a Skype viszont továbbra is távol áll tőlem. Legközelebbi külföldi utamra egyébként egy egész kicsi, könnyű, de masszív japán táska-írógéppel készülök.

Meg tudja egyáltalán fogalmazni, mi ragadta meg annak idején Ázsiában?

- Ezt nem tudom pontosan megmondani, talán valami genetikai dolog rejlik mögötte, mióta az eszemet tudom, mindig keletre akartam utazni. Azt hiszem – és ezt látom az olvasóimon is -, hogy a Kelet egy olyan színes, tarka, egzotikus világ, ami mindenkit érdekel. Engem gyerekkorom óta mágnesként vonz, jellemző, hogy annak idején Karl May művei közül fiatalon nem az indiános történeteket, hanem a Közel-Keleten játszódókat kedveltem igazán. Aztán persze olvastam Kőrösi Csoma Sándorról, kialakult bennem a kalandvágy, majd jöttek a tanulmányok (a Tudományos Akadémia kutatója lettem) és az utazások. Tehát kalandokban akartam részt venni és meg is akartam őket írni.

Számon tartja, hány könyve jelent meg?

- Pontosan nem tudom, olyan 80 körül. Kissé bonyolítja a dolgot, hogy míg a tudományos jellegű munkáim saját nevem alatt jelentek meg, a kalandregények és a krimik nem.

A közönségsikert jól mutatja a példányszám és az olvasók rajongása, bár sokan emlegetik lekicsinylően lektűrként ezt a fajta irodalmat. Nem bántja?

- Egyáltalán nem, ezt nem lehet így megközelíteni, nincs előkelő vagy megvetendő műfaj. Szerintem inkább kétféle irodalom van: jó és rossz. Krimit is lehet csapnivaló stílusban írni, de úgy is, hogy az olvasó a körmét rágja izgalmában. Én egyetlen szabályt tartok kötelezőnek, azt, hogy nem szabad „lemenni kutyába”, tehát tartani kell bizonyos, magamtól elvárt színvonalat. Érdekesen, izgalmasan kell írni, tudást és tartalmat is belevinni a cselekménybe. Meg kell, hogy mondjam, legalább olyan büszke vagyok rá, mint a tudományos tevékenységemre, amikor anyák jönnek oda hozzám az író-olvasó találkozókon és azt mondják, nagyon köszönik, amit csinálok, mert a gyerekük, aki korábban nem vett könyvet a kezébe, az én műveim révén szerette meg az olvasást.

Mi a következő úticél, tehát mi lesz az első 2014-es Leslie L. Lawrence könyv helyszíne?

- Most Thaiföld van soron.

Fotó: Wikimédia Commons